Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Levél lányomnak

2008.02.05
Drága Babócám, Prücsikém, Babókám, Nyuszifülecském, Larácskám!
 
 
Bárkit kérdezek is arról, hogy neki milyen volt az első pár hónap, év, azt feleli nem emlékszik már rá, annyira régen volt.
 
Én emlékezni akarok! Nem akarok elfelejteni semmit, jobb ha leírom, mielőtt én is úgy járnék, ahogy a többiek....
 
Feladtuk, 7 évig vártunk rád, de nem jöttél....
 
2007 január volt....Fussunk neki, mondtam apudnak, én elmegyek a kivizsgálásokra, aztán jöhet a mesterséges út, ha tényleg meddő vagyok. Soha nem vettek még tőlem vért és nem szurkáltak annyit, mint akkor. ... Ultrahangos vizsgálaton a doki mutatta, hogy nincs semmi szervi gond, itt van 11 pete, aztán hallgatott mert a másik petefészkem üres volt, áá nincs itt semmi gond...Néztem az üres bal oldali petefészkemet és egy pillanatra átfutott rajtam, hogy lehetséges lenne, talán most sikerült?...abban a pillanatban el is hessegettem a dolgot magamtól. Vizsgálatok- vizsgálatok hátán, közben a súlyom egyre nőtt, nem értettem miért tartom ennyire vissza a vizet, kezdtem teljesen lelassulni. Apud meg is jegyezte félénken, hogy lehet most sikerült és terhes vagyok...Mondtam neki, kizárt! ne reménykedjünk...
 
Január vége volt, lassú tökölődéssel indultam meg a buszmegálló felé, hogy munkába menjek. 14 éves korom óta ingázom, de olyan, hogy időben elinduljak és mégis lekéssem a buszt anélkül, hogy az korán jött volna még nem volt a történelemben. Most sikerült....vitamint kell szednem gondoltam magamban és visszafordultam, hogy apudat megkérjem vigyen be. Ez a tél szokatlanul meleg volt, sütött a nap, egy szem havat nem láttunk egész évben, szóval nem értettem a dolgot, mi lassított le ennyire.
 
Mivel még volt idő, atyád éppen reggelit készített, mondta, ha így alakult reggelizzünk együtt. Csörgött a telefonom, ismeretlen volt a szám, mikor beleszólt a doki, egy pillanatra átfutott a gondolat az agyamon, hogy a rák eredményemmel baj van. Azt mondta csak akkor hív, ha baj van...Légy erős kapaszkodtam meg a szék karfájában és koncentrálni próbáltam a dokira.
 
"...Megjött a véreredménye...korai terhességet mutat...." innentől kezdve sikítottam az örömtől, doki próbált csitítani, ne ordítsak már, mindenképpen menjek be ultrahangra február 7-én. Sikítozva kiabálva mondtam neki, hogy jó, ott leszek. Apjuk biztonságosan félrehúzta a készülő tükörtojást a gázon és kiszaladt a konyhából, én csak kiabáltam az udvaron megzavarodva, hogy babánk lesz...Sütött a nap és az örömtől részegen öleltük egymást. Ritka, felejthetetlen élmény volt az a nap és utána az egész év:)
 
Vártalak, teltek a napok, hetek boldogan szorítottam magamhoz a lavórt és a WC csészét reggelente hányás közben..:) Februárban volt egy álmom, életem egyetlen transzcendentális élménye, tudtam, hogy megérkezett a lelked a testedbe. Szavak nélkül értettük, éreztük egymást. Láttam magam, kívülről, amint fekszem az ágyon, egyszer csak a lelked húzni kezdett magával, felrepültünk, különös élmény volt. Láttam a házunkat, majd a falut felülről hirtelen gyorsulni kezdtünk, megszűnt a tér, idő lebegtünk a minket átölelő sima semmiben és egy pillanatig végtelen nyugalmat éreztem. Egyek voltunk egy pillanatig te, én és az egész univerzum. Majd, amilyen hirtelen kiszakadtam olyan gyorsan vissza is kerültem a testembe, lihegve, levegő után kapkodva ébredtem növekvő pocakomra tettem a kezem, tudtam, hogy megérkeztél. Két lélek egy testben gondoltam, és megígértem, hogy összébb húzom magam, elférünk:) Az álom részletei feledésbe merültek, de az érzés, a végtelen szeretet érzése végig megmaradt bennem.
 
Március elején Pestre kellett mennem mediációs tanfolyamra. A szituációs játékban egy agresszív alakot kellett volna megszemélyesítenem, amit máskor röhögve megcsináltam volna, de most nem ment. Mondtam is a pszichiátereknek, hogy mi a helyzet, szeretem a világot, nem tudom az emberek kicsinyes problémáit magamévá tenni, képtelen vagyok haragot érezni, vagy agresszívnek lenni, nem megy. 9 hónapig meg is maradt bennem ez az érzés, nyugodt voltam, végtelenül nyugodt, harmóniát éreztem és túlcsorduló szeretetet, csodálatos volt. Ha a pocakomra tettem a kezem és megsimogattalak megszűnt a világ, hangosan énekeltem neked ilyenkor még a buszmegállóban is....Nem érdekelt a külvilág véleménye.
 
Ki is tartott ez az érzés egészen addig, amíg a kezembe nem fogtalak. Akkor éreztem először, hogy visszatér belém a némber, aki újra szövi a páncélomat, toldozza, foldozza a védelmi vonalaimat és tigrisként képes bárkire rátámadni, aki feléd közelít. Így néztem a nővérre, aki elvitt mellőlem, a szobatársakra, akik meg akartak érinteni....Születésed után az 5. napra a némber végzett áldásos tevékenységével, és úgy tettem helyre nagypofájú szobatársamat, aki 5 napig cseszegetett a beszólásaival és káromkodott, mint régen:D Azt soha nem fogom megtudni, hogy a bennem lakó agresszív némber tud-e szeretni, de abban biztos vagyok, hogy segít túlélni és mindentől megvéd téged is engem is.
 
Átvette az irányítást és a kozmikus, világot átölelő szeretetérzésem szertefoszlott mire kijöttünk a kórházból. Egy kis porszemnyi maradt azért az érzésből a lelkemben, s előjön akkor, amikor csend van körülöttünk, nyugalom és csak nézlek, akkor érzem ezt és újra és újra átélem az egészet egy pillanat alatt.
 
Bármi lesz is velünk a jövőben, tudnod kell életem legcsodálatosabb történése, értelme te vagy, és büszke vagyok rád Két élet kezdődött abban a lepukkant kórházban, amikor megszülettél, a tiéd és az enyém, a születéseddel kezdtem el újra élni én is. Ha feleteszed majd magadnak a kérdést az életben, hogy mi értelme van a létezésednek, akkor tudd, hogy az én életemnek már puszta létezéseddel Messiása vagy. Ha csak rövid időre is, de jobb ember lettem általad.
 
Köszönöm, hogy az anyád lehetek....:)