Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amikor már a sasok is elkurvulnak

2011.02.21

36 éves lettem én és ez nem éppen egy költemény. Furcsa érzés belegondolni, hogy valószínűleg, már sokkal kevesebb van hátra, mint amennyi mögöttem van.  36 éves koromra minden átértékelődött. Semmi tiszta nem maradt bennem. Nincs bennem hit, nincs bennem bizalom, és megkopott a szeretet nimbusza is bennem.

Átértekelődött bennem a becsület, a barátság, az erkölcs, a gerincesség fogalma, már nem hiszek abban, hogy a tisztességesség kifizetődő lenne a mai világban.... Már a sasok is elkurvulnak, nem igaz, hogy egyedül élik le életüket párjuk halála után... pörög a világ.

Úszik kopott csónakom a Halál-tengerén és más nem utazik benne(m) csak a remény. Az utolsó haldokló, aki arra biztat van még csoda az életben, találok még benne valamit, amiben hihetek.

Nézem az élet keserű vizét, a tenger fenekére hulló idő-homok szemeket. Belemarkolok és kitűzöm csónakomra zászlóként gyermekem mosolyát, tekintetét, van még valami, ami boldoggá tesz minden nehéz nap estéjén. Van még valami, ami igaz, ami tiszta, és megértem végre, hogy csak a sasok kurvulnak el, az emlékeim soha.