Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Világrajöttöd története

2007.09.27
Annyit olvastam a szülés alternatív módjairól...hát, megkaptam az élettől az alternatívát.DD
 
Mint ahogyan lenni szokott csodálatos 9 hónap várandósság után, pontosan a kiírt napon szétestem:D Végre megérkezett, életem 3,6 kg, 51 cm-es, gyönyörű Messiása:))
Bár nem kaptam ingyé', de ez már nem számít, mindenért megfizettem eddig az életben miért pont most ment volna simán?:)
 
2007. szeptember 24- én hétfőn kezdődtek a fájások tomboltam az örömtől, hogy igen, ez az, végre megindul a dolog. Tomboltam az örömtől, ezt szó szerint kell érteni, szólt a Depeche Mode és én eofólikus állapotban ugráltam az örömtől, hogy igen, végre, szülök. Eltelt két nap, a fájások sűrűsödtek, kedden éjfél után megjöttek az 5 perces fájások, nosza mondom embörnek gyerünk be a kórházba. Bementünk, előkészítettek a szüléshez . Ezalatt azt értem, hogy egy slagot dugtak a seggembe és belenyomtak egy vödör vizet a beleimbe. A nővér egy öreg, kócos, ősz hajú, fogatlan némber volt, igazi boszorkány küllemmel, de lehet ő volt a takarítónő, csak hát létszámhiány miatt vele csináltatták ezt a melót is. Jöttek a fájások és dőlt a víz a valagamba, mondtam neki elhaló hangon, hogy ezt én nem fogom ám bírni tartani... erre dévajul rámnézett " dehogynem mert ezt mind magába kell engednem" és felemelt egy nagy marmon kannát ...akkor adtam meg magamat a sorsnak. Majd katatón állapotban ingáztam a budi és a zuhanyzó között 1 órán keresztül. A dokim is bejött megvizsgált, csóválta a fejét, hogy sajna semmi tágulás, vajúdjak nyugodtan...szóval ráhúztam még 36 óra vajúdást, 5 perces fájásokkal.
 
Férjem ott volt velem végig, de a doki elküldte szerda este haza, hogy nem lesz ebből még semmi, "menjen haza pihenjen majd szólunk ha beindul a dolog".... Éjszaka el kezdett folyni a magzatvizem, reggel behívtak a fájásmérésre a szülőszobára, ahogy beléptem a szülőszobába beütött a krah...beindította a szüléseket az éjszakai front, így egyszerre 7-.en kezdtünk el szülni és csak 4 szülőszoba volt, egy doki és egy szülésznő...
 
Magyar kórház, kitetettek egy oldalsó szobába, felfektettek egy magas bőrágyra, tudod ilyen kezelőre, ami kurva kényelmetlen. Nekitoltak a csempének és benyomták az oxitocint, ami megindítja a tágulást és a szülést. 6 órán keresztül nyomtam a csempét. Időnként benyomták alám az ágytálat, én meg rendszerint kinyomtam magam alól....nem ettem, ittam 36 órája, kimostak, mi lenne az, ami még kikívánkozhatna?:) Jött a csoda és elérkeztek a tolófájások...átküldtek egy másik szobába, hogy cseréljek helyet egy másik szülő nővel... képzelheted fájások közepette húztam magam után az infúziós készüléket és a belemet a folyosón:)))
Aztán elkezdődtek a tolófájások, a doki egyszerre vezetett 4 szülést. Mellettem sorban potyogtak a gyerekek kifelé, csak enyém nem akart megszületni:( Egyre inkább szarul voltam a fájdalomtól, mondtam a dokinak vágjon belém fájdalomcsillapítót mert nem bírom megszülni, annyira kifáradtam már. Belém is nyomta, aztán jött az igazi fájdalom, és persze az elején csak nyöszörögtem, nem jól szedtem a levegőt és a doki 3 szobával arrébb éppen akkor mikor a másik szült, átkiabált, hogy Nolien lassabban a levegőt be 2, 3, 4, ki 2, 3, 4 :))))) Én elröhögtem magam, de elmondhatom figyeltek rám is...gondolom olyan hangos voltam, hogy ez nem is lehetett másként :D. Jön a doki, kérdi hol a férjem, hisz mindjárt kint van a gyerek, mondom nem tudtam még felhívni, a körülmények ugye, valahogy eszembe sem jutott senki az elmúlt 6 órában, nemhogy a telefon :D
 
Behozatta a táskámat, mondta keressem meg a telefonomat... infúzióval a kezemben, tolófájások között, hatalmas kofferemben turkáltam, míg egy nővér megtalálta a telefont a bugyijaim és a Tenna betétek között:) Felhívtam embert... doki rám szólt, hogy csak fájás után hívjam fel, mert esze nélkül fog száguldozni...beleszóltam a telefonba gyere mert szülök és lecsaptam:)))) Erre a Döncit meghajtotta 10 percen belül ott állt mellettem, szerintem bőven 200 körül nyomta...de nem vallja be....:D
 
Mondta doki, akkor toljak, toltam de nem jött semmi...egyszer csak eltűnt az orvos és arra eszméltem, hogy a férjemmel ketten maradtunk a szülőszobán, nem voltam magamnál, kérdeztem hol a doki? Mondta ember nem tudja, húzta a lábam én meg nyomtam, mondtam neki ketten csináltuk, ketten nyomjuk ki ezt a gyereket, de nem jött. Éreztem, hogy elakadt, figyeltem a szívdobogását, lélegeztem és már nem voltam magamnál..
 
Jött a doki és mondta elakadt a baba az orrával fordult be a szülőcsatornába császárral kell kivenni mert nem tudom így megszülni, mondtam oké csak ne legyen baja. Ami ezek után jött, az csúcs volt, fájások között felvágtak a kocsira hanyatt fekve és végig ráztak a kórház folyosóján.
 
Lepukkant műtő...kopasz falak és hideg... Ennyi idő meztelenkedés után már nem maradt bennem semmi szégyenérzet. Két fájás között arra eszméltem, hogy bekenik a hátam fertőtlenítővel és én meztelenül egy idősebb műtős férfit ölelgetek fejemet a vállára hajtom...egy percig láttam magam kívülről, majd elhessegettem a képet, már nem érdekelt semmi...kilégzés...belégzés szívhang figyelés, kilégzés belégzés, szívhang...aztán jött a jótékony érzés, elvágták fájdalmat és elkezdődött a műtét, kilégzés...belégzés ne aludj el, figyeld a szívhangot...
 
Közben felvágtak, mellkasomat szerelőpadként használva dobálta a mellemre a műtétet végző három orvos a műszereket, akkor csak a súlyt éreztem, később a fájdalmat is még pár napig ....kilégzés, belégzés, szívhangra figyelés....kilégzés, belégzés szívhang...mi lesz már?... feszült csend az agyamban, semmi gondolat, semmi érzés és egyszer csak halk majd erősödő sírás.
 
Láttam egy pillanatra és már vitték is.... Beleim, hólyagom, szerveim szétdobálva a műtőasztalon...üresnek éreztem magam hirtelen...:D...Majd jött a fájdalom és azóta is maradt az érzés, hogy nem így akartam, máshogy kellett volna ennek lennie, vele kellene lennem, nem itt a műtőasztalon ... Összeférceltek, megfigyelőbe kerültem. Férjem ott ugrált körülöttem és mutatta a videót a piciről, akit még mindig nem szoríthattam a karjaimba...
 
Gépre kötöttek, látogatók jöttek, mindenki látta már, csak még én nem...3 óra elteltével behozták végre. Egész életemben arra készültem, hogy majd annyi mindent fogok a gyerekemnek mondani. Mikor megláttam elnémultam, elsírtam magam és azóta sem tudok megszólalni, lassan 3,5 hónapja.... és arra sem emlékszem mit is akartam neki mondani :D Csak nézem, ámulok - bámulok, és most már tudom, hogy az élet maga a csoda:)